A Magyar Fórum jövője

A Magyar Fórum 1989-ben jött létre. A lapot jogi értelemben az MDF alapította, szellemi irányvonalát pedig Csurka István határozta meg. Kezdettől fogva ez az egyetlen rendszeresen megjelenő magyar nyelvű kiadvány, mely a nemzeti radikalizmus örökségét vállalta. A nemzeti radikalizmus tulajdonképpen az 1848–49-es szabadságharc alapértékeinek továbbgondolása. A trianoni tragédiára, a XIX. század második felének társadalmi átalakulására, különös tekintettel a jelentős német gazdasági és kulturális, valamint az ezzel párhuzamosan kialakuló jelentős zsidó kulturális és gazdasági befolyásra, valamint az addig meghatározó magyar identitású köznemesség lassú süllyedésére, illetve a többnyire szintén magyar identitású zsellérréteg változatlan nyomorára adott válasz volt.

1933-ban egy José Antonio nevű spanyol szerző tollából született ez a mai helyzetünket is pontosan leíró mondat: „A liberális állam gazdasági rabszolgaságot kínál nekünk, azt mondva a munkásoknak: szabadon dolgozhattok, ahogy akartok, senki sem kényszerít benneteket meghatározott feltételek elfogadására. Mivel mi vagyunk a gazdagok, a nekünk tetsző feltételeket kínáljuk számotokra, mint szabad állampolgárok nem vagytok kötelesek elfogadni ezeket, de szegény állampolgárok lévén, ha nem fogadjátok el őket, éhen haltok, természetesen a legteljesebb liberális méltóságtól övezve.”

A közvélemény megnyerésére, illetve a hatalom megszerzésére és megtartására az egész XX. század során és még ma is, a XXI. század első évtizedében két egymással szembenálló módszer alakult ki. Az egyik a nemzetközi, a sokkal inkább győztes és uralkodó liberális és bolsevik típusú, és a konzervatív, keresztény, sokszor erőszakra is építő, de építést és rendet teremtő nemzeti elvű módszer. Az első, abból kiindulva, hogy a francia forradalom konventjében a jakobinusok baloldalt foglaltak helyet baloldalinak, a másikat, a nemzeti-konzervatívat és fasisztát vagy nemzetiszocialistát jobboldalinak nevezték el, de ennek a jobb–bal felosztásnak ma már alig van tartalma.

2010-ben, még a választások előtt, az SZDSZ óriásplakátjain szerepeltette a Jobbikot. A liberális médiaholding több tagja Müller Nikolett leszbikus színésznőt is megfuttatta, mint a Jobbik egyik 150 keménypornó-filmes sztárját, a Magyar Gárda tagját. Volner János a Gárda szóvivőjeként: „Tudtunk arról, hogy bajtársnőnk pornószínésznőként dolgozott, hiszen azt jelentkezéskor önként, fontos tényként közölte. Eskütétele óta bajtársnőnk Müller Nikolett, elöljárói mind fizikai erőnlétével mind az egészségügyi egységben végzett munkájával, mind pedig magatartásával tökéletesen elégedettek.” – avatta be a sajtót Volner János mai országgyűlési képviselő, volt katona vagy rendőr a Jobbik állítólag szigorú etikai kódexének sajátos világába.

Tehát kiderült, hogy a Jobbik vezetői előtt nem volt titok tagjaik életvitele, csak a szavazóikat kímélték meg az igazságtól.

Az elektronikus nézettségmérés úgy működik, hogy bizonyos háztartások részt vesznek a mérésben. Arról, hogy hogyan választják ki ezeket a bizonyos háztartásokat, semmit sem lehet tudni. Mégis ezeket a nézettségi számokat úgy közlik, mintha egy objektív, manipulálhatatlan adat lenne. Azt mondják, a kiválasztott médiafogyasztó készülékében egy beépített berendezés méri, hogy mikor melyik adó megy a tévén (pontosabban melyik frekvenciát fogja a készülék), illetve, hogy ki nézi éppen a tévét. A nézőnek azonosítania kell magát egy külön erre a célra rendszeresített távvezérlő segítségével, hogy én most a nagymama vagyok, és rögvest át is kapcsolok a Dunára. A gép ekkor feljegyzi a nagyi belépését a rendszerbe, majd rögzíti, hogy pontosan mikor, melyik adóra kapcsolt, ezt az információt azután a naponta összegyűjtött adatokkal telefonon továbbítja a központba. Az AGB-nél ezeket az információkat azután összehasonlítják a felvett tévéadással, és rögvest kiderül, hogy a nagymama 16 óra 46 perckor az említett dél-amerikai remekműre kapcsolt, de nyolc és fél perc múlva feladta, és inkább kikapcsolta a tévét.

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar fordulóján Csemer Boglárka és barátai előadtak egy dalt. Maga a dalverseny szerintem közelíti a szóra sem érdemes kategóriát. Az évtizedek óta teljesen érdektelen, mondanivaló nélküli és szerény művészi teljesítményt felvonultató versenybe Csemer Boglárka próbált valami közölnivalót csempészni. Háborúellenes dala azért nem feszíti szét a műfaji korlátokat, nem sokkal erősebb a mondanivaló, mint egy átlagos szépségversenyen, jelesül, hogy világbéke kell, de a megvalósítás és az eszközválasztás ügyes. A dalt erősítendő az MTVA háttér-animációján a világ különböző pontjain elkövetett atrocitások, mondjuk ki, gyilkosságok jelennek meg, az áldozatokra vonatkozó adatok formájában. Többek között a Gázában legyilkolt civilek és gyerekek száma is megjelent.

A sajtószabadság, mint Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában és Az emberi jogok európai egyezményében megfogalmazott alapelv több okból is fontos. Az egyik ok, hogy én, a közember szabadon tájékozódhassak, megtudhassam, hogy mi történik a világban. A közember oldaláról a sajtószabadság kétfelől szenvedhet csorbát. Egyrészt valaki(k) megakadályozhatja(k), hogy ezek az információk eljussanak hozzám, másrészt valaki(k) úgy intézi(k), hogy nem a valós információk jutnak el hozzám. Azaz a sajtó hazudik.

Az utóbbi jellemzi a diktatúrákat. És úgy tűnik a demokráciát is.

Az az ellentmondásos helyzet állt elő, hogy a sajtószabadságot ma nem az állam, a diktatúra, a hatalom veszélyezteti, hanem a magát szabadnak mondó sajtó. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az újságírók hazudnak, de legalábbis a valóstól eltérő színben tüntetik fel az eseményeket. Példa:

A minap Gánton az önkormányzat kezdeményezésére lakossági fórumon vitatták meg, hogy milyen építési törmeléket feldolgozó válogatóművel kapcsolatban adott be előzetes hatástanulmányt a Nehézkő Kft. a szomszédos Zámoly településen lévő rekultivált bányaterületre.

Az autóbusz- és villamosvezetők szakszervezeteinek sztrájkja az erkölcsi felháborodás és a tehetetlen düh váltóáramával és dízelrobbanásaival tört ki. Az úgynevezett menedzsment végkielégítési botrányai, szemérmetlen rablásai, ágyastárstartásig terjedő pimaszságai és a válságra hivatkozó, de csak a dolgozókat érintő megszorítások, jövedelemcsökkentések váltották ki. A nehéz munkát végző emberek haragudtak meg semmiből előkerült, mihaszna, parazita uraikra. A BKV és jogelődje, a BSZKRT jól szervezett, az önmagán túlfejlődő város közlekedési igényeit sokszor nehezen, de mindig odaadással kiszolgáló és dolgozóinak nem nagy, de megbízható és nyugdíjas jövedelmet nyújtó óriásvállalat volt, amelyet Demszkyékig szakszerűen irányítottak. Még Demszky alatt sem ment azonnal tönkre a vállalatirányítás, a régi idők fegyelme és kötelességtudása még pörgette a céget, egészen addig, amíg a mohó uralomvágy és az SZDSZ-es szerzésvágy rá nem ébredt, hogy a budapesti közlekedéssel mint hangulatrontó vagy -javító tényezővel zsarolni lehet a mindenkori kormányt. És fejni a közösséget. A menedzsment a főpolgármester jóváhagyásával, avagy utasítására bővült, önállósodott, rabolt és pazarolt, a buszok meg tönkrementek. A villamosbeszerzéseken is hatalmasakat lehetett keresni. Ha már a hazai gyártás megszűnt, olcsó és ideillő külföldi nem kellett, csak olyan, amelyik nem sínen jött ide, hanem csúszópénzen. Demszky szigetet vett magának az Adrián és lovat tartott a víztelen sziklákon.

Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő : Ilyen mértékű beruházásra az elmúlt időszakban nem volt példa a környéken

Képviselő Asszony! Az országgyűlési és az önkormányzati választások előtt is arról beszéltünk, hogy Borsodnak munkahelyekre és iparra van szüksége. Lesz ipar, lesznek munkahelyek?

– Lesz, sőt van is. Az elmúlt években több nagy beruházás is kacsingatott Miskolc felé. A Takata légzsákgyár ide is jött. De éppen a múlt hónapban voltam a Boschnál, ők 2,2 milliárdos fejlesztést hajtanak végre, és ezzel 350 új munkahelyet teremtenek Miskolcon.

És a magyarok?

– Vannak jól működő magyar cégek a térségben, például a múlt héten mutatta meg Dr. Barkóczi István tulajdonos-vezérigazgató úr a FUX Zrt. működését. Azaz vannak jó példák, de sokat kell fejlődnünk. A munkanélküliség a térség legnagyobb problémája. Miskolc hagyományosan ipari, nehézipari térség. Így adódik, hogy ilyen jellegű fejlesztésekben gondolkozzunk. Csakhogy a fejlett ipari technológiák megfelelően képzett munkaerőt keresnek. Veszprém, Győr vagy Esztergom a példa, hogy miközben az ott lévő fejlett ipari környezet elvileg felszámolhatná a munkanélküliséget, a cégek azzal szembesülnek, hogy nincs megfelelően képzett munkaerő.

– Kárfelmérés –

Talán szerénytelenségnek tűnik, de a Kettészakadhat-e a Fidesz című decemberi írásommal kell kezdjem. Decemberben már látszott, hogy a Fidesz fiatalabb vezető politikusai elleni vádakat végül Orbán ellen akarják fordítani. Akkor erről ezt írtam:

A csavar előkészítése már megtörtént, Bencsik és a Heti Válasz már megdolgozta a támogatókat. Az alsóbb szinteken mozgó párttag és a Fideszt támogató szavazó hümmög, hogy hát igen. Azért valahol igazuk van, legalább őszintén megírták, kimondták a kritikát.

Nem is sejtik, hogy mibe álltak bele.

A kétség, az irigység magvainak széthintése lassan, de meghozza az eredményt. A pártot szétfeszítő ellentétek meggyökeresednek.

Ehhez jó táptalajt ad az ebben a helyzetben teljesen elhibázott stratégia. A húzd meg, ereszd meg politizálás most több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Elbizonytalanít.

Azóta a veszprémi választás elbukása – atyavilág, egy Kész Zoltán nyert! – majd a nem teljesen érthető újabb próbaintézkedés, a hétvégi és éjszakai boltbezárás erőltetése, de főleg Simicska támadása, a nyomtatott sajtó gyakorlatilag teljes, míg az elektronikus részleges elvesztése állandósította a zavart. A zavar mértéke most még nem látszik teljes valójában.

Most még csak az látszik, hogy pár százezer Fidesz szavazó elbizonytalanodott, hogy a támadások hatására időleges népszerűségvesztés állt be, melyet egy rezsicsökkentés jellegű politikai csodafegyverrel bármikor meg lehet fordítani. A csodafegyverjelöltek próbájára pedig három év áll rendelkezésre. Most még a napi rohanás, az egyik égető feladat kipipálása a másik után az egész veszteséget csak egy újabb feladatnak láttatja a sok közül.

André Goodfriend három nappal Simicska beborulása után hazautazott, családi okra hivatkozva. Azóta megkérdőjeleződött Paks fejlesztése, elveszett a kétharmad és a Fidesz végképp elvesztette a közélet tematizálását.